Receptek: Daganatos betegeknek főzelékek
Receptek: Daganatos betegeknek főzelékek: Spenót
Két nagy maroknyi spenótlevél
5 gerezd fokhagyma
1 evőkanál gabonatejpor
A spenótot tegyük egy lábasba, öntsünk rá 2-3 evőkanálnyi ásványvizet, és megpároljuk. Amikor még éppen ropogós adjuk hozzá a zúzott fokhagymát, pároljuk még 5 percig. Közben elkeverjük a gabonatejport 1,5 dl ásványvízzel, és behabarjuk bele.
Elkészítése: könnyű
Készítési idő: kb 30 perc

Kelkáposzta főzelék
1 közepes fej kelkáposzta
4-5 szem krumpli nem szétfővő fajta,
4 szem szétfővő fajta krumpli
1 babérlevél
1 csapott mokkáskanál egész kömény
1-1 csipetnyi borsikafű, bazsalikom, kakukkfű
1 nagy fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
fél csapott mokkáskanál őrőlt pirospaprika
A szétfővő krumplit meghámozzuk, és kicsi kockákra vágjuk, vagy V gyaluval legyaluljuk, feltesszük főni annyi ásványvízben, amennyi épp ellepi. Miközben fő megpucoljuk a többi hozzávalót. A többi krumplit nagyobb hasábokra vágjuk, a vöröshagymát nagyobb szeletekre vágjuk, a fokhagymát gerezdekben hagyjuk.
Ha a krumpli megfőtt összetörjük a levével együtt és félre tesszük. A másik adag krumplit feltesszük főni, szintén annyi ásványvízben, amennyi épp ellepi. Kb a főzés felénél beletesszük a laskára vágott kelkáposztát, babérlevelet, köményt és a paprikát. Amikor a kel kissé összeesett, bele tesszük a hagymakarikákat , a krumplipürénket, a többi fűszert, és készre főzzük.
Elkészítése könnyű
Készítési idő: kb 40 perc
Receptek: Daganatos betegeknek főzelékek Zöldbab főzelék
2 összetett maroknyi zöldbab
1 babérlevél
1 csapott mokkáskanál egész kömény
1-1 késhegynyi pirospaprika, kakukkfű, oregano, vasfű,
1 nagyobb evőkanálnyi gabonatejpor,
1 nagyon kicsi fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
A megpucolt, felvágott zöldbabot tegyük fel főni annyi ásványvízben, amennyi épp ellepi.
Főzzük roppanósra, közben beletesszük a fűszereket , a vöröshagymát és a fokhagymát.
Közben másfél dl ásványvízben csomómentesre keverjük a gabonatejport, és állandó kevergetés mellett a babhoz adjuk. Aki szereti pár csepp almaecettel és egy kicsi mézzel ízesítheti.
Elkészítése: könnyű,
Elkészítési idő: kb 40 perc.
Kérjük, kérje ki orvosa tanácsát a fogyasztása előtt!
Receptek: Daganatos betegeknek főzelékek: Sárgarépa főzelék
6 közepes sárgarépa
1 kisebb fehérrépa
Fél csokor petrezselyem
1 nagyon kicsi fej zeller /ha valaki a pikáns ízeket kedveli/
1 evőkanálnyi gabonatejpor vagy étkezési keményítő
Fél evőkanálnyi méz /ez elhagyható, ha a répa édes /
A sárgarépát ízlés szerint gyaluljuk le, a gyökeret és a zellert szintén.
Tegyük egy evőkanálnyi ásványvízben párolódni a zöldségeket, közben keverjük el a gabonatejport 3 dl ásványvízzel. Habarjuk be a főzeléket, és szórjuk meg az apróra vágott petrezselyemmel. Ha szükséges ízesítsük mézzel.
Elkészítése: könnyű
Elkészítési idő: kb 30 perc
Ezt is olvasd el:
Mindig van KIÉRT, és MIÉRT!
Olvasd el gyógyulásról szóló sikertörténeteket:
Ugye te sem akarsz kimaradni?

- vegyszermentes
- adalékanyag mentes
- színezékmentes
Még ezek a témák is érdekelhetnek
Kattints amire kíváncsi vagy
A statisztikák szerint a rák 15-20 százalékáért felelősek a gének. Ha te is a 80-85 százalékba tartozol, akinél nem örökletes a daganat, akkor nagy valószínűséggel az életmódod miatt alakult ki. Itt az ideje változtatnod, mert a daganatos sejtek nem az űrből érkeztek, hanem ezek a te sejtjeid.
Az egészségnek 3 alappillére van: Étkezés, Életmód, Környezet
Itt az ideje, hogy a kezedbe vedd a sorsodat.
Tegyél a jövődért és a egészségedért MOST!
BENNE 8 ÉVNYI KUTATÁSI ANYAG ÖSSZEFOGLALVA A RÁKRÓL ÉS A GYÓGYULÁSRÓL
TELJESEN AZ ALAPOKTÓL, MERT NEM VAGY ÁLDOZAT, SEGÍTHETED A GYÓGYULÁSODAT!
- Tartalom
- Mi a daganat?
- Hogyan fejlődik ki a daganat?
- Milyen hagyományos gyógymódok vannak?
- Milyen alternatív módszerekkel tudsz gyógyulni?
- Mit (t)egyél?
- Mit ne (t)egyél?

Ha valóban meg akarsz gyógyulni, akkor ezeket mindenképpen tudnod kell!
Kérdésed van?
Írd meg nekem bátran!
Az email-es válaszadási idő: 3 munkanapon belül.

Szia, Krizsán Tamás vagyok...
2007-ben egy családi tragédia miatt kezdtem el foglalkozni a daganatos betegségekkel, azon belül is az alternatív gyógymódokkal.
Nincs is annál rosszabb, amikor egy közeli szeretted beteg, és nem tud rajta segíteni az orvostudomány.
A statisztikák szerint ma Magyarországon, minden 4-ik ember daganatos betegségben hal meg. Ez nem normális állapot szerintem.
Ha te vagy bármelyik hozzátartozod beteg, az nem egyenlő a halálos ítélettel, hiszen az orvostudomány ezeknek a nagy részét már tünetmentessé tudja tenni.
Ezen a honlapon összeszedtem neked, az évek során összegyűjtött információkat