Milyen rákbetegségek lesznek a szegény országokban?

Rákbetegségek: A rákbetegségben szenvedő emberek száma 2030-ra várhatóan több mint 75 százalékkal emelkedik. Sőt a szegényebb országokban még ennél is nagyobb kiugrás várható az esetszámban. Ez derült ki a WHO részeként működő Nemzetközi Rákkutatási Ügynökség (IARC) pénteken közzétett tanulmányából.

Rákbetegségek a szegény országokban

Számos fejlődő országban az életszínvonal emelkedését várják a következő évtizedekben, ám mindennek ára van. Például a rossz táplálkozáshoz, kevés mozgáshoz és más rossz szokásokhoz köthető rákok növekvő számában – állapította meg a jelentés. Ilyen ráktípus például az emlő-, a prosztata- és a vastagbélrák.

rákbetegségek indiában

“Sok magas jövedelmű országban a rák már most is vezető haláloknak számít, és várhatóan a világ minden régiójában a megbetegedések és a halálozás vezető oka lesz az elkövetkező évtizedekben” – összegezte Freddie Bray, azIARC munkatársa.

A tanulmány az első, amelyben azt tekintették át, hogy a rákos esetek jelenlegi és a jövőbeli aránya miként változhat a gazdagabb és a szegényebb országokban. Az országok besorolásához az ENSZ emberi fejlettségi indexét (Human Development Index, HDI) használták.


Kutatásukban úgy találták, hogy a szegényebb országokban magas a fertőzésekhez köthető ráktípusok, például a méhnyak-, a máj- és a gyomorrák, valamint a Kaposi-szarkóma aránya. Ezzel szemben a gazdagabb országokban több a dohányzással, az elhízással és az étrenddel kapcsolatos rákos eset.A szegényebb országokban a fertőzésekhez köthető rákok terjednek

A kutatók becslése szerint 2030-ra az olyan közepes jövedelmű országokban, mint Kína, India és egyes afrikai országok, 78 százalékkal emelkedhet a rákos esetek száma. A kevésbé fejlett országokban ugyaneddig az időpontig 93 százalékos növekedést prognosztizálnak a szakemberek.

Lancet Oncology című szakfolyóirat legfrissebb számában nyilvánosságra hozott tanulmány szerzői a GLOBOCAN elnevezésű adatbázist használták fel, amely 184 ország 2008-as évre vonatkozó rákos megbetegedési és halálozási statisztikáit tartalmazza.

 

Forrás: MTI

 

Magyarország mindenképpen a fejlett országokhoz tartozik. Óvakodjunk a dohányzástól a és a feldolgozott élelmiszerektől, így megőrizhetjük az egészségünket. Addig vigyázzunk rá amíg van, mert ha már nincs, onnan nehezebb helyrejönni.

Olvasd el ezt a cikket is:

70.000 új daganatos beteg

Olvasd el ezt a cikket is:

Minden negyedik magyar rákban hal meg

  • vegyszermentes
  • adalékanyag mentes
  • színezékmentes

Mindig van KIÉRT, és MIÉRT!

Olvasd el gyógyulásról szóló sikertörténeteket:

Ugye te sem akarsz kimaradni?

történetek-gyógyulásról
lelki okai a ráknak
Milyen kérdéseket tegyél fel mindenképpen az onkológusodnak?
kemoterápia fajtái
Te mindent megteszel a gyógyulásért?

A statisztikák szerint a rák 15-20 százalékáért felelősek a gének. Ha te is a 80-85 százalékba tartozol, akinél nem örökletes a daganat, akkor nagy valószínűséggel az életmódod miatt alakult ki. Itt az ideje változtatnod, mert a daganatos sejtek nem az űrből érkeztek, hanem ezek a te sejtjeid.

Az egészségnek 3 alappillére van: Étkezés, Életmód, Környezet

Itt az ideje, hogy a kezedbe vedd a sorsodat.

Tegyél a jövődért és a egészségedért MOST!

INGYENES 27 RÉSZES VIDEÓ SOROZAT+ 3 DB AJÁNDÉK E-BOOK

BENNE 8 ÉVNYI KUTATÁSI ANYAG ÖSSZEFOGLALVA A RÁKRÓL ÉS A GYÓGYULÁSRÓL

TELJESEN AZ ALAPOKTÓL, MERT NEM VAGY ÁLDOZAT, SEGÍTHETED A GYÓGYULÁSODAT!

Ajándék e-book

Ha valóban meg akarsz gyógyulni, akkor ezeket mindenképpen tudnod kell!

Email címed*
Hogyan szólíthatak*

Kérdésed van?

Írd meg nekem bátran!

Az email-es válaszadási idő: 3 munkanapon belül.

Krizsán Tamás

Szia, Krizsán Tamás vagyok...

2007-ben egy családi tragédia miatt kezdtem el foglalkozni a daganatos betegségekkel, azon belül is az alternatív gyógymódokkal.

Nincs is annál rosszabb, amikor egy közeli szeretted beteg, és nem tud rajta segíteni az orvostudomány.

A statisztikák szerint ma Magyarországon, minden 4-ik ember daganatos betegségben hal meg. Ez nem normális állapot szerintem.

Ha te vagy bármelyik hozzátartozod beteg, az nem egyenlő a halálos ítélettel, hiszen az orvostudomány ezeknek a nagy részét már tünetmentessé tudja tenni. 

Ezen a honlapon összeszedtem neked, az évek során összegyűjtött információkat

 

Krizsán Tamás

Krizsán Tamás