Rákbetegek száma drámaian nőhet

Drámaian nőhet a rákbetegek száma: A rákbetegek száma a következő két évtizedben akár évi 13 millióra is emelkedhet – derült ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Nemzetközi Rákkutatási Ügynökségének (IARC) hétfőn közzétett jelentéséből.

Évi 20 millióra nőhet az új rákbetegek megbetegedések száma a világon 2025-re. 2012-ben 14 millió új rákos daganatot diagnosztizáltak a világon. Körülbelül 8,2 millióan haltak meg a betegség következtében. Az áldozatok száma a következő két évtizedben akár évi 13 millióra is emelkedhet – olvasható a jelentésben, amelyen 40 ország több mint 250 kutatója dolgozott.

A drámai emelkedés részint a népességnövekedés és az egyre magasabb várható élettartam számlájára írható a jelentés készítői szerint. A betegek számának emelkedésében az is szerepet játszhat, hogy a gazdaságilag feltörekvő országok lakosai gyakran veszik át a gazdagabb államok káros életviteli – többek közt táplálkozási – szokásait.

Nem elég csak a gyógyítás

A rák világnapja alkalmából közzétett, több mint 600 oldalas tanulmány szerzői azt kérték, hogy a világ kormányai tegyenek többet a betegség megelőzéséért, mivel pusztán a gyógyítás útján nem lehet úrrá lenni a helyzeten.

Bernard Stewart, a jelentés egyik szerzője elmondta: helyes törvényalkotással támogatni lehet az egészségtudatos életmódot. A dohányzás esetében a magasabb adókkal, a reklámtilalommal és egyéb korlátozó intézkedésekkel már sikerült jó eredményeket elérni. De szigorítani kellene az alkohol és a cukortartalmú italok fogyasztásának szabályait is.

Az egyes országoknak ezenkívül a szűrővizsgálatokra is több lehetőséget kell biztosítaniuk, és a túlsúly, valamint a légszennyezés problémájának is előtérbe kell kerülnie – javasolták a szerzők.

A tüdőrák vezeti a statisztikákat

A jelentés szerint 2012-ben az új rákbetegek közül a legtöbb tüdőrák volt: körülbelül 1,8 millió új esetet ismertek föl, ez az összes új diagnózis 13 százalékát jelentette. Mellrákban 1,7 millióan betegedtek meg (11,9 százalék), bélrákban 1,4 millióan (9,7 százalék). A férfiaknál az új megbetegedéseket a tüdőrák vezette csaknem 17 százalékkal, a nőknél a mellrák több mint 25 százalékkal. A 14 év alatti gyermekek közül 165 ezren lettek rákosak a becslések szerint.

A legtöbb daganatos halál 2012-ben szintén a tüdőrák számlájára volt írható. Körülbelül 1,6 millió áldozatot követelt, a májrák majdnem 750 ezret, a gyomorrák több mint 700 ezret. A rákos halálozás lényegesen gyakoribb a szegényebb országokban. A halálesetek mintegy 70 százalékát jelentették Afrikából, Ázsiából, Közép- és Dél-Amerikából, leginkább azért, mert a szerényebb jövedelmű államokban kevesebb a lehetőség a korai diagnózisra.

Európában a jelentés szerint több mint 3,4 millió volt az új megbetegedések száma 2012-ben. A páciensek 13,5 százalékánál mellrákot, 13 százalékánál bélrákot, 12,1 százalékánál prosztatarákot, 11,9 százalékánál tüdőrákot állapítottak meg.

A csaknem 1,8 millió európai rákbeteg halálozás legtöbbjét – a rossz gyógyulási esélyek miatt – a tüdőrák okozta. Ezt követte 12,2 százalékkal a bélrák, 7,5 százalékkal a mellrák és 6,1 százalékkal a gyomorrák.

Európában 2012-re több mint kilencmillió páciens élt öt évet a daganat felismerése után. A gyógyultak egyötöde mellrákos. 17 százaléka prosztatarákos, több mint 13 százaléka bélrákos volt.

Forrás: Hír 24

Olvass el ezt is:

Rákdiagnosztika vizeletből

  • vegyszermentes
  • adalékanyag mentes
  • színezékmentes

Mindig van KIÉRT, és MIÉRT!

Olvasd el gyógyulásról szóló sikertörténeteket:

Ugye te sem akarsz kimaradni?

történetek-gyógyulásról
lelki okai a ráknak
Milyen kérdéseket tegyél fel mindenképpen az onkológusodnak?
kemoterápia fajtái
Te mindent megteszel a gyógyulásért?

A statisztikák szerint a rák 15-20 százalékáért felelősek a gének. Ha te is a 80-85 százalékba tartozol, akinél nem örökletes a daganat, akkor nagy valószínűséggel az életmódod miatt alakult ki. Itt az ideje változtatnod, mert a daganatos sejtek nem az űrből érkeztek, hanem ezek a te sejtjeid.

Az egészségnek 3 alappillére van: Étkezés, Életmód, Környezet

Itt az ideje, hogy a kezedbe vedd a sorsodat.

Tegyél a jövődért és a egészségedért MOST!

INGYENES 27 RÉSZES VIDEÓ SOROZAT+ 3 DB AJÁNDÉK E-BOOK

BENNE 8 ÉVNYI KUTATÁSI ANYAG ÖSSZEFOGLALVA A RÁKRÓL ÉS A GYÓGYULÁSRÓL

TELJESEN AZ ALAPOKTÓL, MERT NEM VAGY ÁLDOZAT, SEGÍTHETED A GYÓGYULÁSODAT!

Ajándék e-book

Ha valóban meg akarsz gyógyulni, akkor ezeket mindenképpen tudnod kell!

Email címed*
Hogyan szólíthatak*

Kérdésed van?

Írd meg nekem bátran!

Az email-es válaszadási idő: 3 munkanapon belül.

Krizsán Tamás

Szia, Krizsán Tamás vagyok...

2007-ben egy családi tragédia miatt kezdtem el foglalkozni a daganatos betegségekkel, azon belül is az alternatív gyógymódokkal.

Nincs is annál rosszabb, amikor egy közeli szeretted beteg, és nem tud rajta segíteni az orvostudomány.

A statisztikák szerint ma Magyarországon, minden 4-ik ember daganatos betegségben hal meg. Ez nem normális állapot szerintem.

Ha te vagy bármelyik hozzátartozod beteg, az nem egyenlő a halálos ítélettel, hiszen az orvostudomány ezeknek a nagy részét már tünetmentessé tudja tenni. 

Ezen a honlapon összeszedtem neked, az évek során összegyűjtött információkat

 

Krizsán Tamás

Krizsán Tamás