Miért fontos a daganatosoknak az alvás?

Mennyi alvásra van igazából szükséged?

Szükséged van az alvásra. A tested alvás közben gyógyul.

Mindannyian hallottuk, hogy a legtöbb embernek 6-8 órányi alvás szükséges éjszakánként, de lehet, hogy neked sokkal többre lehet szükséged, akár 9-10 órára. Ha kevesebb, mint 7 órát alszol, lehet, hogy alvás hiányod lesz. Ha több éjszaka egymás után keveset alszol, akkor az alvás hiány napról-napra növekszik.És ezzel az alvás hiánnyal az egészséged fokozatosan romlik. Az alváshiány súlygyarapodáshoz, gyenge immunrendszerhez, cukorbetegséghez, szívbetegséghez és rákhoz vezethet.

Én személy szerint ismerek néhány éjszakai baglyot, akik mindig úgy tűnnek, mintha betegek lennének. Mindig elkapnak mindenféle betegséget.

Ismerősen hangzik?

A keleti orvostudomány gyakorlói azt mondják, hogy az éjfél előtti alvás kétszer olyan hatékony, mint az éjfél utáni alvás. Akár igaz ez, akár nem, de azt tudjuk, hogy 11 és hajnal 1 között van néhány fontos szervünk ’újratöltési’ ideje, ilyen pl. a mellékvese.

Miért fontos a daganatosoknak az alvás: Régen minden más volt

A villamosenergia megjelenése előtt, az őseink sokkal hamarabb elmentek aludni, néhány órával naplemente után. A testük és az alvási szokásaik összhangban voltak a természettel. Követték a nap ciklusát, és télen sokkal többet aludtak. Tehát minden előnye ellenére, a villamosenergia az emberek alváshiányához vezetett.

Sokáig égve hagyjuk a lámpát, TV-t nézünk, szörfözünk az interneten, dolgozunk stb. Mindkét végén égetjük a gyertyát, és az egészségünk megszenvedi ezt.

Ha beteg vagy, annyit kell aludnod, amennyit csak lehet!

Alvás közben a tested regenerálódik. Sajnos a legtöbben nem engedhetik meg magunknak, hogy hetekig, hónapokig ágyban maradjunk és tökéletesen meggyógyuljanak.

De változtathatsz az alvási szokásaidon. Ez persze magában foglalja az egész nap átszervezését, korábbi étkezés, gyerekek lefektetése korábban stb.

Ha korábban lefekszel, könnyebben kelsz fel reggel és kevesebb stresszel indul a napod. Lesz időd meginni a búzafűlevet, elolvasni egy cikket, megtervezni a napod.  Egy rohanó, stresszes reggel tönkreteheti az egész napodat.

Ha ahhoz vagy szokva, hogy későn fekszel, eleinte nagyon nehéz lesz ezen változtatni, de ez csak idő kérdése.

Itt van néhány tipp, hogy sikerüljön korán ágyba bújni:

  • Vacsorázz korán és fogyassz könnyen emészthető ételeket, pl. salátát. Ha nehéz ételt eszel, a tested az emésztésre fordítja az energiát a regenerálódás helyett.
  • Kapcsold le a lámpákat a házban. Ez felkészíti a testedet a pihenésre.
  • Vegyél egy kellemes meleg fürdőt.
  • Használj illóolajokat, hogy könnyebben el tudj lazulni, pl. levendulát, teafaolajat.
  • Olvass egy kicsit elalvás előtt.
Miért fontos a daganatosoknak az alvás?

Mindez segít, hogy a tested felkészüljön a kikapcsolásra.

Kerüld a stimuláló dolgokat, pl. koffein, cukor illetve ne internetezz vagy dolgozz lefekvés előtt. Ezek ébren tartják az agyadat, és sokkal nehezebben tudsz majd kikapcsolni. Ne elalvás előtt kezdj el problémákon gondolkodni.

Ne nézz felkavaró műsorokat a TV-ben. Ne akkor nézd meg pl. a híradásokat, mivel ezek legtöbbször félelmet keltő dolgokat közvetítenek, mint pl. a bűnügyek, betegségek. Neked nem kell ezeken a dolgokon gondolkozni. Ne nézz drámát, horror filmet.

Mindezek megemelik a stressz hormon szintedet és felpumpálják az adrenalint a szervezetedben.

Van, aki azt tanácsolja, hogy egyáltalán ne nézz TV-t elalvás előtt, de mi pl. szeretünk vicces dolgokat nézni. A nevetés a legjobb orvosság. Ez tudományosan bizonyított. Ettől jó hangulatod lesz és egyben el is lazulsz.

Ne gondolkozz a holnapon. Csinálj egy listát a következő napra, aztán tedd félre.

Legyen a hálószobád olyan, mint egy barlang: csöndes, hűvös és sötét.

Az ideális hőmérséklet 20-21 fok. Ha ennél melegebb vagy hűvösebb van, akkor nem tudsz majd nyugodtan aludni.

Sötétítsd el a szobát. A fény megzavarja a melatonin termelődését a szervezetedben, amelynek hiánya rák kialakulásához vezet.

Mi is a melatonin:

Ez egy antioxidáns, 5-ször erősebb, mint a C-vitamin.

Megnöveli a limfociták hatékonyságát. A limfociták „gyilkos” sejtek, amelyek segítenek leküzdeni a mutáns sejteket.

Növeli a szuperoxid-diszmutáz (SOD) és a glutation aktivitását. Ezek antioxidánsok, méregtelenítők, és segítenek a sérült sejtek javításában.

A melatonin az egyik legerősebb egészséget elősegítő hormon a szervezetben.

Még az ébresztőóra halvány fénye is megzavarhatja az alvást.

Azt is javaslom, hogy éjszakai levegőtisztítót használj a hálószobában két okból. Először is, minden este 7-10 óráit tartózkodsz a hálószobájában, ezért győződj meg róla, hogy a lehető legtisztább a levegő.A tisztító segítségével megszabadulhatsz a szennyező anyagoktól és allergénektől, például a pollentől, a poratkáktól, a füsttől, a kémiai gázoktól, a baktériumoktól és a penésztől. Másodszor, a fehér zaj segíthet abban, hogy elaludj a véletlen külső zajok (az éjszaka zavaró dolog) elfedésével, ami zavarhatja az alvást.

Ha nem tudod teljesen besötétíteni a szobát, szemmaszkot is használhatsz.

Mindig van KIÉRT, és MIÉRT!

Olvasd el gyógyulásról szóló sikertörténeteket:

Ugye te sem akarsz kimaradni?

történetek-gyógyulásról
lelki okai a ráknak
Milyen kérdéseket tegyél fel mindenképpen az onkológusodnak?
kemoterápia fajtái
Te mindent megteszel a gyógyulásért?

A statisztikák szerint a rák 15-20 százalékáért felelősek a gének. Ha te is a 80-85 százalékba tartozol, akinél nem örökletes a daganat, akkor nagy valószínűséggel az életmódod miatt alakult ki. Itt az ideje változtatnod, mert a daganatos sejtek nem az űrből érkeztek, hanem ezek a te sejtjeid.

Az egészségnek 3 alappillére van: Étkezés, Életmód, Környezet

Itt az ideje, hogy a kezedbe vedd a sorsodat.

Tegyél a jövődért és a egészségedért MOST!

INGYENES 27 RÉSZES VIDEÓ SOROZAT+ 3 DB AJÁNDÉK E-BOOK

BENNE 8 ÉVNYI KUTATÁSI ANYAG ÖSSZEFOGLALVA A RÁKRÓL ÉS A GYÓGYULÁSRÓL

TELJESEN AZ ALAPOKTÓL, MERT NEM VAGY ÁLDOZAT, SEGÍTHETED A GYÓGYULÁSODAT!

Ajándék e-book

Ha valóban meg akarsz gyógyulni, akkor ezeket mindenképpen tudnod kell!

Email címed*
Hogyan szólíthatak*

Kérdésed van?

Írd meg nekem bátran!

Az email-es válaszadási idő: 3 munkanapon belül.

Krizsán Tamás

Szia, Krizsán Tamás vagyok...

2007-ben egy családi tragédia miatt kezdtem el foglalkozni a daganatos betegségekkel, azon belül is az alternatív gyógymódokkal.

Nincs is annál rosszabb, amikor egy közeli szeretted beteg, és nem tud rajta segíteni az orvostudomány.

A statisztikák szerint ma Magyarországon, minden 4-ik ember daganatos betegségben hal meg. Ez nem normális állapot szerintem.

Ha te vagy bármelyik hozzátartozod beteg, az nem egyenlő a halálos ítélettel, hiszen az orvostudomány ezeknek a nagy részét már tünetmentessé tudja tenni. 

Ezen a honlapon összeszedtem neked, az évek során összegyűjtött információkat

 

Krizsán Tamás

Krizsán Tamás