Hő és lázterápia a rák kezelésében

Hő és lázterápia a rák kezelésében

Hő és lázterápia a rák kezelésében:Már a 18-ik század közepéről ismeretesek olyan megfigyelések, hogy a rákos megbetegedésnél egy magas lázzal járó betegség után a tumoros folyamat javult. Ma már tudjuk, hogy a magas láz az immunrendszert erősen stimulálja. Sok olyan enzim van, amely épp 38-39˚C –on testhőmérsékleten működik optimális hatásfokkal. Az immunsejtek és az enzimek azért lázas állapotban hatékonyabbak a kórokozókkal és valószínűleg a daganatos sejtekkel szemben is. Ezen kívül úgy tűnik, hogy a tumorsejtek a magasabb hőmérsékletre érzékenyebbek. A hőterápia közé tartozik a mesterséges láz, a helyi és a teljes testes hypertermia.

Hő és lázterápia a rák kezelésében

Mesterséges láz: (Hypertermia) és a daganatok

A fent leírtak alapján már nagyon korán megpróbálkoztak azzal, hogy rákos betegeknél mesterséges lázat idézzenek elő. Kezdetben e célból különböző élő vagy elölt baktériumokat, baktériumrészeket vagy lázkeltő zsír-cukor vegyületet használtak. Ma már többnyire speciális baktériumtörzseket használnak.

Hő és lázterápia a rák kezelésében kezelés:

A kezelés alatt a keringést és a tudatot állandóan ellenőrizni kell. A lázkeltő anyagok általában infúzióval juttatják a szervezetbe.

A mesterséges láz mellékhatásai a rák kezelésekor

A mesterséges lázterápia kezelés rizikója sajnos igen nagy, ugyanis a lázas állapot nem kormányozható. A testhőmérséklet 39˚C és a már életveszélyes 43 ˚C között ingázik. A láz a keringést is mindig megterheli. Az izzadással járó folyadékvesztés, vérnyomásesés, szapora szívműködés és a sokkos állapot csak néhány a beteget veszélyeztető mellékhatások közül.

Helyi hypertermia és a daganatok

Ebben az esetben a mikrohullámokhoz hasonlóan elektromagnetikus hullámokat alkalmaznak, amely csak a tumoros szövetet éri.

A szokásos sugárterápiától abban különbözik, hogy nem használnak röntgensugarat. A felületen elhelyezkedő tumorok hypertermiás kezelése viszonylag egyszerű. A mélyebben fekvő tumoroknál azonban ez az eljárás gyakran nem alkalmazható, ugyanis a közel 43˚C –os hőmérséklet a környező ép szöveteket is károsítja.

Kezelés

A kezelést néhány német klinikán és több tumorcentrumban speciális, igen drága készülékkel végzik.

Hő és lázterápia a rák kezelésében

Teljestest-hypertermia

Ez a módszer lehetővé teszi, hogy a testhőmérsékletet pontosan szabályozzák, de ennek ellenére megterheli a szervezetet.

Kezelés:

Hypertermiás fürdő

A pácienst egy meleg vízzel teli kádba fektetik. A víz főfokát fél óra alatt, fokozatosan emelik, egészen, míg eléri a 39,5˚C-t vagy még többet is. A páciens testhőmérsékletét, vérnyomásást és pulzusszámát folyamatosan ellenőrizik. A fürdő után a pácienst betakarják és megvárják, amíg a testhőmérséklet normalizálódik.

Sugárzó hővel való kezelés:

Ezzel a módszerrel akár 42˚C-os testhőmérsékletet is elérhetnek. A páciens egy ágyon fekszik és egy infralámpával alulról és felülről egyszerre melegítik. Ez a hőmérséklet már igen kellemetlen közérzettel jár, ezért a páciensek a kezelés alatt gyakran nyugtatókat kapnak.

Mellékhatások

Minden hypertermiás kezelésmód rendkívül megterheli a szervezetet, ezért a kezelés alatt elengedhetetlen az orvosi felügyelet.

Olvasd el ez a cikket is: Búzafűlé: Mire jó?


Összeszedtem a legjobb rákellenes alternatív terápiákat, olvasd el te is: Alternatív rákellenes terápiák

Mindig van KIÉRT, és MIÉRT!

Olvasd el gyógyulásról szóló sikertörténeteket:

Ugye te sem akarsz kimaradni?

történetek-gyógyulásról
lelki okai a ráknak
Milyen kérdéseket tegyél fel mindenképpen az onkológusodnak?
kemoterápia fajtái
Te mindent megteszel a gyógyulásért?

A statisztikák szerint a rák 15-20 százalékáért felelősek a gének. Ha te is a 80-85 százalékba tartozol, akinél nem örökletes a daganat, akkor nagy valószínűséggel az életmódod miatt alakult ki. Itt az ideje változtatnod, mert a daganatos sejtek nem az űrből érkeztek, hanem ezek a te sejtjeid.

Az egészségnek 3 alappillére van: Étkezés, Életmód, Környezet

Itt az ideje, hogy a kezedbe vedd a sorsodat.

Tegyél a jövődért és a egészségedért MOST!

INGYENES 27 RÉSZES VIDEÓ SOROZAT+ 3 DB AJÁNDÉK E-BOOK

BENNE 8 ÉVNYI KUTATÁSI ANYAG ÖSSZEFOGLALVA A RÁKRÓL ÉS A GYÓGYULÁSRÓL

TELJESEN AZ ALAPOKTÓL, MERT NEM VAGY ÁLDOZAT, SEGÍTHETED A GYÓGYULÁSODAT!

Ajándék e-book

Ha valóban meg akarsz gyógyulni, akkor ezeket mindenképpen tudnod kell!

Email címed*
Hogyan szólíthatak*

Kérdésed van?

Írd meg nekem bátran!

Az email-es válaszadási idő: 3 munkanapon belül.

Krizsán Tamás

Szia, Krizsán Tamás vagyok...

2007-ben egy családi tragédia miatt kezdtem el foglalkozni a daganatos betegségekkel, azon belül is az alternatív gyógymódokkal.

Nincs is annál rosszabb, amikor egy közeli szeretted beteg, és nem tud rajta segíteni az orvostudomány.

A statisztikák szerint ma Magyarországon, minden 4-ik ember daganatos betegségben hal meg. Ez nem normális állapot szerintem.

Ha te vagy bármelyik hozzátartozod beteg, az nem egyenlő a halálos ítélettel, hiszen az orvostudomány ezeknek a nagy részét már tünetmentessé tudja tenni. 

Ezen a honlapon összeszedtem neked, az évek során összegyűjtött információkat

 

Krizsán Tamás

Krizsán Tamás