Végstádiumú rákos betegek – búzafűlé orvosi tanulmány

Klinikai kísérleti tanulmányok (1)

Végstádiumú rákos betegek – búzafűlé orvosi tanulmány: Az Indiai Felsőfokú Rákközpont tapasztalatai a búzafűlé hatásáról – végső stádiumban levő rákbetegek tüneti kezelésében

 Végstádiumú rákos betegek – búzafűlé orvosi tanulmány előzmények:

A kutatók már korábban felismerték, hogy ha az abnormálisan alacsony vörös vérsejtszámmal és hemoglobin számmal rendelkező (anémiás) állatoknak klorofillt és hasonló összetételű oldatot adnak, az állatok gyorsabban gyógyulnak az anémiából.

Az anémia gyakran előfordul rákbetegek kemoterápiás kezelésekor, bár a hosszú ideje fennálló rákbetegség szimpla következményeként is megjelenik.

Ilyen összefüggésben az anémia jelentős szenvedést okoz a betegeknek, súlyos esetekben vér transzfúzió válik szükségessé. Klinikai vizsgálat:

A búzafűlé egészségre gyakorolt kiváló hatásai által ösztönözve a Netaji Subhash Chandra Bose Indiai Rákkutató Intézet Palliative /tüneti gyógyítás/ Gyógyító Központjának egyik csoportja tanulmányozni kezdte a búzafűlé hatásosságát 400 végső stádiumban levő szolid szerv tumorban szenvedő (22 – 87 év közötti) rákbetegen három éven keresztül végzett vizsgálatokkal.

A tanulmány a hemoglobin szint, a protein szérum és a /fizikai erőnlét/ általános egészségi állapot változásaira fókuszált, különös figyelmet fordítva a búzafű lé életminőséget javító képességére. A nyers lét a búzafű 5 napos leveleiből és gyökeréből készítették, napi 30 ml-t adtak a betegeknek 6 hónapon át. A kezelt rákbetegségek: tüdő (25%), mell (20%), nyelőcső (11%), vastagbél (9%), petefészek (8%), máj (6%), egyéb (15%). Következtetés:

Végstádiumú rákos betegek – búzafűlé orvosi tanulmány eredmények

50 transzfúzión áteső beteget kizárva – 348 esetben azt mutatták, hogy szignifikánsan emelkedett a hemoglobin-, az összes protein- és albumin /fehérje/-szint, továbbá a Karnovsky skálán mért egészségi állapotot mérő jelző 50%-ról 70%-ra emelkedett (a skála 100-tól 0 fokozat beosztású, ahol a 100 jelzi a „tökéletes” egészséget, a 0 pedig a halált.) A szerzők azt a következtetést vonták le, hogy a búzafű lé kiváló alternatívája a vér transzfúziónak.

Dey s., Sarkar R., Ghosh P., et al. 2006. Clin.Onc. 24:18;2006: 8634

 

Olvasd el ezt a cikket is, biztosan érdekleni fog:

Immunműködés és növekedési hormon stimulálás

 

Mindig van KIÉRT, és MIÉRT!

Olvasd el gyógyulásról szóló sikertörténeteket:

Ugye te sem akarsz kimaradni?

történetek-gyógyulásról
lelki okai a ráknak
Milyen kérdéseket tegyél fel mindenképpen az onkológusodnak?
kemoterápia fajtái
Te mindent megteszel a gyógyulásért?

A statisztikák szerint a rák 15-20 százalékáért felelősek a gének. Ha te is a 80-85 százalékba tartozol, akinél nem örökletes a daganat, akkor nagy valószínűséggel az életmódod miatt alakult ki. Itt az ideje változtatnod, mert a daganatos sejtek nem az űrből érkeztek, hanem ezek a te sejtjeid.

Az egészségnek 3 alappillére van: Étkezés, Életmód, Környezet

Itt az ideje, hogy a kezedbe vedd a sorsodat.

Tegyél a jövődért és a egészségedért MOST!

INGYENES 27 RÉSZES VIDEÓ SOROZAT+ 3 DB AJÁNDÉK E-BOOK

BENNE 8 ÉVNYI KUTATÁSI ANYAG ÖSSZEFOGLALVA A RÁKRÓL ÉS A GYÓGYULÁSRÓL

TELJESEN AZ ALAPOKTÓL, MERT NEM VAGY ÁLDOZAT, SEGÍTHETED A GYÓGYULÁSODAT!

Ajándék e-book

Ha valóban meg akarsz gyógyulni, akkor ezeket mindenképpen tudnod kell!

Email címed*
Hogyan szólíthatak*

Kérdésed van?

Írd meg nekem bátran!

Az email-es válaszadási idő: 3 munkanapon belül.

Krizsán Tamás

Szia, Krizsán Tamás vagyok...

2007-ben egy családi tragédia miatt kezdtem el foglalkozni a daganatos betegségekkel, azon belül is az alternatív gyógymódokkal.

Nincs is annál rosszabb, amikor egy közeli szeretted beteg, és nem tud rajta segíteni az orvostudomány.

A statisztikák szerint ma Magyarországon, minden 4-ik ember daganatos betegségben hal meg. Ez nem normális állapot szerintem.

Ha te vagy bármelyik hozzátartozod beteg, az nem egyenlő a halálos ítélettel, hiszen az orvostudomány ezeknek a nagy részét már tünetmentessé tudja tenni. 

Ezen a honlapon összeszedtem neked, az évek során összegyűjtött információkat

 

Krizsán Tamás

Krizsán Tamás