70.000 új daganatos beteg

70.000 új daganatos beteg. Évente harminckétezer ember hal meg daganatos betegség miatt Magyarországon; főként tüdő-, vastagbél-, mell-, prosztata-, méhnyak- és mellrákban. Évente hetvenezer új beteget regisztrálnak. A tüdőrákban elhunytak statisztikáit  sajnos még mindig Magyarország vezeti . A szakemberek szerint a daganatos betegségek kapcsán sok a tévhit, kevés a speciális vizsgálat, a szakember és nincs hatékony szűrési rendszer.

70.000 új daganatos beteg

70.000 új daganatos beteg

Kannabiszolaj, gyógygomba, csodatabletta, tévéadásban küldött energia. Sokan ilyen forradalminak nevezett, de hatástalan termékekkel, vagy szolgáltatásokkal igyekeznek kihasználni a rákbetegek kiszolgáltatottságát. Pedig van hatékony, megbízható kiegészítő kezelése az orvosi terápiának – mondta az InfoRádiónak Simon Tamás, a Magyar Rákellenes Liga elnöke. A szakértő szerint, az egyik a fermentált búzafű- és búzacsíra-kivonat, a másik a deutériumos víz, és az immunerősítő tápszer. Hangsúlyozta: ezek biztosan erősítik a rákos betegek szervezetét, az említett készítmények kiegészítői, nem pedig helyettesítői lehetnek az orvosi terápiának.

70.000 új daganatos beteg

Simon Tamás úgy véli: fontos a tévhitek eloszlatása, vagyis tudatosítani kell, hogy a rák nem minden esetben gyógyíthatatlan és tünet nélküli betegség. A Magyar Rákellenes Liga elnöke kiemelte: a betegeknek időben orvoshoz kellene fordulniuk, a gyógyítóknak pedig fel kellene ismerniük a tüneteket a hatékony kezeléshez.

70.000 új daganatos beteg: Várólisták

Az InfoRádió által megkérdezett nukleáris medicina szakorvos, Lengyel Zsolt szerint is fontos mindez, csakhogy a korai felismerés elősegítéséhez kevés a modern képalkotó eljárást biztosító berendezés, a vizsgálatok finanszírozása szűkös, ráadásul a szűrések rendszere sem hatékony. Lengyel Zsolt elmondta: “a képalkotó vizsgálatoknak sajnos hosszú a várólistája, ennek oka a diagnosztika pénztelensége és az, hogy kevés a szakember.”

Tavaly harminckétezren haltak meg Magyarországon főként tüdő-, vastagbél-, végbél és a mellrák miatt. Az új betegek száma pedig évente hetvenezer. Egyre több a rák miatti haláleset, de az 1999-es halálozási mutatókat még nem értük el. A nők körében egyre többször fordul elő tüdődaganat és az is tény, hogy a betegségek egyre fiatalabb korban jelentkeznek. A betegség kialakulásának hátterében legtöbbször a dohányzás, az alkoholfogyasztás, az elhízás és mozgásszegény életforma áll.

70.000 új daganatos beteg: A rákellenes küzdelem világnapja

Február 4-én tartják a rákellenes küzdelem világnapját annak emlékére, hogy a első rákellenes világkongresszus résztvevői Párizsban. 2000. február 4-én írták alá a kór elleni világméretű összefogásra felszólító dokumentumot.
A rák gyűjtőfogalom: több száz különböző szövettani típusú, különböző biológiai viselkedésű és különböző szervekre lokalizálódó megbetegedést (kóros sejtburjánzást: daganatot) fed, ennek megfelelően kezelése, gyógyítása is sokféle – nincs univerzális gyógyszere.

A világon évente 7,6 millió ember hal meg rákos megbetegedés miatt, minden negyedik európai rákban hal meg. A rák elleni harc kontinensünkön évente 120 milliárd euróba kerül, s az összegnek csak egyharmadát fordítják orvosi kezelésre, a többi gazdasági vonatkozású kiadást jelent.

Forrás: Wikipedia

Olvasd el ezt a cikket is: Rák ellen multivitaminokkal

Miért próbáld ki mindenképpen a búzafűlevet?

Hogyan segíthet neked?

Nézd meg ezt a videót mindenképpen!

Megnézem!!!

Kövess minket az fb-n is:

Egészségesen Daganat Nélkül

Fontos!!

Iratkozz fel a hírlevelünkre te is!

[xyz-ihs snippet="hirlevel-feliratkozas3"]

Az itt megadott kezelési információ nem az Legyél Egészséges Kft. hivatalos politikája, és nem orvosi tanácsot jelent az orvos szakértelme és megítélése helyett. Célja, hogy te és családod tájékozott döntéseket hozhasson orvosoddal együtt. Kezelőorvosodnak lehet rá oka arra, hogy az általános kezelési lehetőségektől eltérő kezelési tervet javasoljon. Ne habozz kérdezni a kezelési lehetőségeidrő

Legyél Egészséges!

Krizsán Tamás

Krizsán Tamás

By | 2017-11-28T16:17:48+00:00 2016. július 5.|Categories: Alternatív kezelési mód, Daganatos betegségek, Egészség|Tags: , , , , | 70.000 új daganatos beteg bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

About the Author:

Elég uncsi, de mi is cookie-kat használunk a weboldalunkon. Remélem megváltozik a törvény és nem kell többé ilyen üzeneteket látnod. Azzal, hogy tovább böngészel, elfogadod, hogy tovább használjuk a cookie-kat. Üdv,Tamás További információ

A törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal úgynevezett "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. Ezek olyan apró, ártalmatlan fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést, számunkra pedig hogy megismerjük és ezáltal jobban kiszolgáljuk látogatóink igényeit. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" gombra kattint, akkor elfogadja a sütik használatát.

Bezárás