Rák ellen multivitaminokkal

Rák ellen multivitaminokkal: Újabb és újabb kutatások mutatják, hogy a multivitaminok szedése csökkenti a rák kockázatát.

Mára egyértelműen kijelenthető, hogy a vitamin bevitel mennyisége és a daganatok kialakulása között szoros összefüggés van. Érdekes tény, hogy a táplálék kiegészítők közül messze a legelfogadottabbak a vitaminok, ugyanakkor a “gyúrós társadalomban” valahogy a fehérje és kreatin, még mindig megelőzi őket népszerűségben.

Rák ellen multivitaminokkal

Sokan kérdeztek minket, hogy mi is legyen az alap kiegészítő, amit elsőként a kosaratokba pakoljatok. Mi pedig mind untalan hangsúlyozzuk – bármi is a célod, a vitamin legyen ott! Most ki is derül, hogy miért sulykoljuk ezt olyan kitartóan!

Rák ellen: Orvosi vizsgálatok

A vitamin hatását nem érzékeljük sokszor, hiszen ha kellő mennyiségben állnak rendelkezésre, akkor éppenséggel optimálisan működik a szervezet. A vitaminok vizsgálatával kapcsolatban az egyik leghosszabban tartó kísérlet az egészségügyben több mint 11 éven át zajlott: Felnőtt férfiak kaptak naponta vitaminokat, illetve a csoport egy része csak placebo-t. A kísérletet az Amerikai Orvosok Szövetsége végezte, és több mint egy évtizeddel később büszkén jelentették ki, hogy a multivitaminokat kapott csoport 8%-al kevesebb esetben lett áldozata daganatos betegségeknek. Tehát egyértelműen kijelenthető, hogy a multivitamin kiegészítés valóban hatással van a rák kialakulására.

Mivel a vizsgált alanyok 40-60 év körüli férfiak voltak, a prosztata rák kockázata volt a legnagyobb. Erre vonatkozólag azonban már voltak korábban is kutatások. Kiváltképpen a mostanában sokat emlegetett (sztárolt?) D-vitamin mutatott erősen rák megelőző hatását vizsgálták.

A vizsgálatokat például olyan országokban is végezték, ahol a napsütéses órák száma kisebb (Anglia, Hollandia) – így a rák kialakulásának kockázata pedig sokkalta nagyobb. Igaz az is, hogy ezen területeken a rák kialakulásának a kockázata akár tízszerese is lehet. Ugyanakkor a gyógyulási ráta is az “átlag” sokszorosa – ami az orvosi ellátás minőségi kérdéseivel van összefüggésben.

Vitaminok a rák ellen:

A vitamin és nyomelem fontos kombinációjának a D-vitamin, Cink, Magnézium, és B-vitamin komplexet tartja az orvos társadalom.

Az érem másik oldala, hogy bár a vitaminok szedése 8 egész százalékot csökkentenek a rák kialakulásának esélyén, mégis ez a szám kevesebb, mintha egyszerűen csak edzenél, abbahagynád a dohányzást és nem ennél össze mindenféle szintetikus szemetet. A rendszeres edzés akár 30%-kal is csökkentheti a rák kialakulásának esélyét. Az olyan diéták, amelyek pedig finomítatlan élelmiszerekre hagyatkoznak, azok akár újabb 20%-al javíthatják az esélyeidet.

Ha kicsit matekozunk tehát, gyorsan összejön, hogy az edzés, diéta és az étrend-kiegészítés máris a felére csökkentette az esélyét, hogy daganatos betegség alakuljon ki!

Ha hasznosnak találtad a cikkünket, olvasd el ezt is:

Rák diagnózis sokk legyőzése

Mindig van KIÉRT, és MIÉRT!

Olvasd el gyógyulásról szóló sikertörténeteket:

Ugye te sem akarsz kimaradni?

történetek-gyógyulásról
lelki okai a ráknak
Milyen kérdéseket tegyél fel mindenképpen az onkológusodnak?
kemoterápia fajtái
Te mindent megteszel a gyógyulásért?

A statisztikák szerint a rák 15-20 százalékáért felelősek a gének. Ha te is a 80-85 százalékba tartozol, akinél nem örökletes a daganat, akkor nagy valószínűséggel az életmódod miatt alakult ki. Itt az ideje változtatnod, mert a daganatos sejtek nem az űrből érkeztek, hanem ezek a te sejtjeid.

Az egészségnek 3 alappillére van: Étkezés, Életmód, Környezet

Itt az ideje, hogy a kezedbe vedd a sorsodat.

Tegyél a jövődért és a egészségedért MOST!

INGYENES 27 RÉSZES VIDEÓ SOROZAT+ 3 DB AJÁNDÉK E-BOOK

BENNE 8 ÉVNYI KUTATÁSI ANYAG ÖSSZEFOGLALVA A RÁKRÓL ÉS A GYÓGYULÁSRÓL

TELJESEN AZ ALAPOKTÓL, MERT NEM VAGY ÁLDOZAT, SEGÍTHETED A GYÓGYULÁSODAT!

Ajándék e-book

Ha valóban meg akarsz gyógyulni, akkor ezeket mindenképpen tudnod kell!

Email címed*
Hogyan szólíthatak*

Kérdésed van?

Írd meg nekem bátran!

Az email-es válaszadási idő: 3 munkanapon belül.

Krizsán Tamás

Szia, Krizsán Tamás vagyok...

2007-ben egy családi tragédia miatt kezdtem el foglalkozni a daganatos betegségekkel, azon belül is az alternatív gyógymódokkal.

Nincs is annál rosszabb, amikor egy közeli szeretted beteg, és nem tud rajta segíteni az orvostudomány.

A statisztikák szerint ma Magyarországon, minden 4-ik ember daganatos betegségben hal meg. Ez nem normális állapot szerintem.

Ha te vagy bármelyik hozzátartozod beteg, az nem egyenlő a halálos ítélettel, hiszen az orvostudomány ezeknek a nagy részét már tünetmentessé tudja tenni. 

Ezen a honlapon összeszedtem neked, az évek során összegyűjtött információkat

 

Krizsán Tamás

Krizsán Tamás