Emésztőrendszer rosszindulatú daganatai

Az emésztőrendszer

A vastagbél – végbél a test emésztőrendszerének azt a részét képzik, amelyik felszívja a tápanyagokat és tárolja a salakanyagokat, amíg el nem távoznak a testből. A vastagbél és a végbél együtt egy hosszú izmos csövet képeznek. A vastagbél kb. 180 cm hosszú, ezt követi a 20-25 cm hosszú végbél.

Emésztőrendszer rosszindulatú daganatai

A szájüregi rák

A szájüregi daganatok, az egyik leggyorsabban növekvő daganatcsoport. Amíg Magyarországon 1948-1999 között a daganatos halálozás mindössze 2.8 szorosára emelkedetett, az ajak a szájüreg és a garat daganatai okozta halálozás 1948-hoz képest közel hatszorosára, 1970-hez képest 4.5-szeresére. 1980-hoz viszonyítva 2,5 szeresére, de még a 90-es évek folyamán is mintegy 70%-al emelkedett. Általában a 45 év felettiekben jelentkezik, de bármelyik életkorban kialakulhat.

A szájüregi rákok legtöbbször a nyirokrendszeren keresztül jutnak el a szervezet más részeibe, elsőként a nyaki nyirokcsomókban

A szájüregi rosszindulatú daganatok kialakulásának kockázatát növelő, veszélyeztető tényezők

DohányzásCigi, szivar, pipa, a dohánylevél rágása a szájüregi daganatok 80-90%-áért felelős
AlkoholfogyasztásHosszan tartó és mértéktelen alkoholfogyasztás a nem dohányzókban is növeli a kockázatot
NapsugárzásAz ajakrák kockázatát növeli
LeukoplákiaA rákot megelőző kóros elváltozás a fogínyen, a szájnyálkahártyán, a pipázók alsó ajkán
EritroplákiaA vörös folt a szájban, szintén rákmegelőző állapot lehet

Emésztőrendszer rosszindulatú daganatai: Mit tehetünk: a kockázat csökkentése és a korai felismerés

A megelőzés érdekében a fentiekből következően ajánlatos kerülni a dohányzást, a tartós és mértéktelen alkoholfogyasztást, illetve a fényvédő krém nélküli és mértéktelen napozást.

A rákmegelőző elváltozások korai felismerése érdekében rendszeresen járjunk fogászati ellenőrző vizsgálatra, valamint a tükör előtt állva, jó megvilágításban időnként vizsgáljuk át, tekintsük végig a szájüreg belső felszínét, a fogínyt és a nyelvet. Ha valamiféle elváltozást, vörös vagy fehér foltot, duzzanatot, nem gyógyuló sebet, vérzést észlelünk, forduljunk orvoshoz.

Emésztőrendszer rosszindulatú daganatai: Figyelmeztető jelek

  • Nem gyógyuló seb a szájban vagy az ajkakon
  • A szájban-torokban vagy az ajkakon jelentkező duzzanat
  • Fehér vagy piros folt a fogínyen, a nyelven vagy szájüreg nyálkahártyáján
  • A szájban fellépő szokatlan vérzés, fájdalom vagy zsibbadás
  • Nem múló torokfájás vagy olyan érzés, mintha valami a torkán akadt volna (gombócérzés)
  • Rágás vagy nyelés közben jelentkező fájdalom, vagy a rágás, nyelés nehezítése
  • Az állcsont duzzanata, amely a műfogsor illeszkedését zavarja vagy kényelmetlenné teszi
  • A hang megváltozása
  • Fülfájás

A vastagbél és végbélrák

A betegség pontos oka mindmáig ismeretlen, de számos olyan sajnos többségben nem befolyásolható tényezőt ismerünk, amelyek közrejátszhatnak a kialakulásában.

A vastagbél és végbélrák kialakulásának kockázatát növelő tényezők

ÉletkorFőként 50 év felett jelentkezik, de a fiatalabb, akár kamaszkorban is kialakulhat
TáplálkozásMagas zsír és kalóriatartalmú, de kevés rostot tartalmazó étrend (az étrendi összetevők hatása intenzív kutatások tárgya)
PolipokEgyes fajtái növelik a kockázatot
Kisebb rákos betegségPetefészek-méh- emlő vagy vastagbél és végbélrák a kórtörténetben
Genetikai hajlamVastagbél és végbélrák a vérrokonok között
Gyulladásos bélbetegségekColitis ulcerosa, chron betegség

Emésztőrendszer rosszindulatú daganatai: Mit tehetünk?  Megelőzés és a korai felismerés

A kutatások arra utalnak, hogy a vastagbél és végbéldaganat jóindulatú polipokból alakul ki, fokozatosan. A polipok korai felismerése és eltávolítása elősegítheti a vastagbél és végbélrák megelőzését.

Újabb lehetőség nyílt a betegség korai felismerésére alakossági szűrővizsgálatok bevezetésével. Felfedezték ugyanis, hogy a daganatok mintegy 80%-a vérzik, s a székletből a szemmel nem látható (okkult) vér laboratóriumi vizsgálattal kimutatható. Ha a székletben vért találnak, az még nem azt jelenti, hogy vastagbélrák áll fenn, de a vérzés okának kiderítése amúgy is ajánlatos, és az ok kezelendő

Emésztőrendszer rosszindulatú daganatai: Figyelmezető jelek

– A székelési szokások megváltozása

– Hasmenés vagy székrekedés illetve a bél nem teljes kiürülésének érzése

– Vér (világos piros vagy nagyon sötét) a székletben

– A szokásosnál vékonyabb széklet

– Bizonytalan hasi fájdalom (gyakori szél eredetű fájdalom, puffadás, teltségérzés és/vagy görcsök)

– Súlyvesztés ismert ok nélkül

– Állandó fáradtság

– Hányás

Forrás: Wikipedia

Olvasd el ez a cikket is

Olvasd el ez a cikket is:

Rák felismerése

Olvasd el ezt a cikket is:

Tanácsok, hogy mit mondjuk egy daganatos betegnek

Mindig van KIÉRT, és MIÉRT!

Olvasd el gyógyulásról szóló sikertörténeteket:

Ugye te sem akarsz kimaradni?

történetek-gyógyulásról
lelki okai a ráknak
Milyen kérdéseket tegyél fel mindenképpen az onkológusodnak?
kemoterápia fajtái
Te mindent megteszel a gyógyulásért?

A statisztikák szerint a rák 15-20 százalékáért felelősek a gének. Ha te is a 80-85 százalékba tartozol, akinél nem örökletes a daganat, akkor nagy valószínűséggel az életmódod miatt alakult ki. Itt az ideje változtatnod, mert a daganatos sejtek nem az űrből érkeztek, hanem ezek a te sejtjeid.

Az egészségnek 3 alappillére van: Étkezés, Életmód, Környezet

Itt az ideje, hogy a kezedbe vedd a sorsodat.

Tegyél a jövődért és a egészségedért MOST!

INGYENES 27 RÉSZES VIDEÓ SOROZAT+ 3 DB AJÁNDÉK E-BOOK

BENNE 8 ÉVNYI KUTATÁSI ANYAG ÖSSZEFOGLALVA A RÁKRÓL ÉS A GYÓGYULÁSRÓL

TELJESEN AZ ALAPOKTÓL, MERT NEM VAGY ÁLDOZAT, SEGÍTHETED A GYÓGYULÁSODAT!

Ajándék e-book

Ha valóban meg akarsz gyógyulni, akkor ezeket mindenképpen tudnod kell!

Email címed*
Hogyan szólíthatak*

Kérdésed van?

Írd meg nekem bátran!

Az email-es válaszadási idő: 3 munkanapon belül.

Krizsán Tamás

Szia, Krizsán Tamás vagyok...

2007-ben egy családi tragédia miatt kezdtem el foglalkozni a daganatos betegségekkel, azon belül is az alternatív gyógymódokkal.

Nincs is annál rosszabb, amikor egy közeli szeretted beteg, és nem tud rajta segíteni az orvostudomány.

A statisztikák szerint ma Magyarországon, minden 4-ik ember daganatos betegségben hal meg. Ez nem normális állapot szerintem.

Ha te vagy bármelyik hozzátartozod beteg, az nem egyenlő a halálos ítélettel, hiszen az orvostudomány ezeknek a nagy részét már tünetmentessé tudja tenni. 

Ezen a honlapon összeszedtem neked, az évek során összegyűjtött információkat

 

Krizsán Tamás

Krizsán Tamás