A búzafűlé segített meggyógyulni egy ritka betegségből

A búzafűlé segített meggyógyulni egy ritka betegségből: Körülbelül tizenegy hónappal ezelőtt  erősödő hányingert kezdtem érezni. Elképzelésem sem volt, mi okozhatja.  Nem tudtam enni anélkül, hogy hányingerem ne legyen, testmozgások után pedig rendkívüli fáradtság vett rajtam erőt (egyébként ez a legjelentéktelenebb tünet volt az összes között). Néhány hét múlva furcsa kimerültséget érzékeltem egész testemben, mintha kémiai egyensúlyom felborult volna. Ekkor már kiakadtam, és indokoltnak láttam orvoshoz fordulni. Ahogy előre várható volt, az orvos véleménye szerint: „Szorongásos probléma lehet, de készítünk egy vérvizsgálatot, hogy biztosat tudjunk”.  Korábban soha nem voltak efféle szorongásos rohamaim.  A vérvizsgálatból kiderült, hogy Gilbert szindrómám van, mely a májfunkciómmal van összefüggésben (magas véremben a bilirubin szint).  Az orvos szerint ez csupán ártalmatlan rendellenesség, én viszont tanácstalan voltam, nem tudtam, hogyan tudok ilyen zavaró tünetekkel együtt élni.

A búzafű segített meggyógyulni: Kórházban

Ötször kerültem kórházba, mégis az orvosok azt mondogatták, hogy a Gilbert szindróma miatt nem kell aggódnom.  Ironikusnak tűnt ez nekem, mivel súlyos szorongásos rohamok és erős szívdobogásérzések jöttek rám, nem beszélve a depresszióról, ízületi és izom fájdalmakról, az ólmos fáradtságérzetről, rossz memóriáról, hányingerről (ami anorexiás tünetekhez vezetett, mivel képtelen voltam enni), továbbá a rettentő fejfájásokról, irritábilis bélszindrómáról, alacsony testhőmérsékletről, mindez  egy általános mérgezettség érzettel párosulva.

Amikor ezeket a tüneteket részletesen újra kifejtettem az orvosoknak, azt gondolták, valami súlyosabb betegségem lehet, talán krónikus fáradtság szindróma. Rájöttem, hogy hipochonder lett belőlem.

Egy agorafóbiás otthonban kezeltek, ahol elérték, hogy 30 évesen nyugdíjazzanak.

Ha bárhová mentem, mindig az volt az érzésem, hogy meg fogok halni, és nincs kézzel fogható segítség. Az orvosok egyre csak újabb és újabb gyógyszereket írtak fel a rengeteg bajomra és a depresszióm kezelésére. Mivel májam már korábban is elégtelenül működött, a gyógyszerek csak tovább rontottak állapotomon. Májam a normál enzim mennyiségnek már csak 30%-át termelte, testem tele volt mérgekkel, amelyek pusztították.  Megtudtam, hogy ízületi fájdalmaimat az arthitiszre beszedett gyógyszerekben levő mérgek okozzák.

 

A búzafű segített meggyógyulni:Saját módszer

Végül magam kezdtem el gyógyírt keresni. Megváltoztattam az étrendemet, és kezdtem kis megkönnyebbülést érezni. Egyáltalán nem tudtam zsíros ételeket enni anélkül, hogy ne hánytam volna (ez talán áldás is volt).  Egymás után próbáltam ki az egészségboltok termékeit és új orvosokat kerestem annak reményében, hogy valamennyire enyhítsem e lélekölő életet.  Napi küzdelmet folytattam egyetlen kemény gyógyszer lenyeléséért, és hulla fáradt lettem 15 perces sétától is.  Nemcsak testileg, de lelkileg is roncs lett belőlem.

Ezután találtam rá egy organikus termékeket forgalmazó új zélandi boltra, ahol azt a tanácsot kaptam, hogy fogyasszak minden nap egy adagnyi búzafűlevet. Zavarba ejtett a dolog, mert eddig a fűfélékről a legelésző állatok jutottak eszembe. De már ekkor olyan kétségbeesett voltam, hogy bármit kipróbáltam volna. Az első nap amikor bevettem, totál szörnyen éreztem magam: ágynak estem. Egészen különös, hogy másnap már jól voltam. Három napi adag után a szokásos tizenöt pereces sétám már eltérően a korábbiaktól, nem éreztem fáradtságot. Olyan energikus voltam, már-már azt hittem, csoda történt. De nem a csoda, hanem a búzafű segített, mely visszaállította testemben a megfelelő táplálkozási egyensúlyt, és a májam is keményen tette  dolgát. El sem hittem, úgy éreztem, újjászülettem.

Lelkesedéstől fűtve egy rendellenességekkel született barátnőmnek ajánlottam a búzafűlevet, akinek csak egy veséje volt. A dialízist megelőző állapotban rendszeresen fogyasztani kezdte a búzafűlevet. És mit gondoltok, mi történt? Vérnyomása normalizálódott, amit korábban semmilyen gyógyszerrel nem sikerült elérni az orvosoknak.

Tiszta szívemből hiszek a búzafűlében, és a megélt csodákat meg kívánom osztani másokkal is. Amint tudomásomra jutott, hogy a Hippocrates Heaths Institut  (Hippokratész Egészségügyi Intézet) saját programjába integrálta és alkalmazza a búzafüvet, felvettem velük a kapcsolatot,  elmondtam a velem történteket, hogy mindazok, akik hozzám hasonló betegségben szenvednek, ismerjék meg történetemet és okuljanak belőle.

(Forrás: hippocratesinst.com, 2016.02.17. Emilio Morales, Kanári szigetek)

A búzafűlé segített meggyógyulni egy ritka betegségből:Összefoglaló:

Nemrégiben jelent meg a Hippocrates Egészségügyi Intézet (Hippocrates Health Institut) közlésében a kanári szigeteki Emilio Morales csodálatos gyógyulásának története. Ő maga írta le és küldte el az Intézetnek, hogy hitet és reményt adhasson hasonló sorsú embertársainak.  Hosszú szenvedésen ment keresztül, betegségét orvosai elbagatellizálták, félre kezelték, végül maga kereste és találta meg a gyógyírt betegségére. Emílio Morales  Gilbert kórban szenvedett, tüneteit májának rendellenes működése okozta a vérében megemelkedett bilirubin szintnek köszönhetően. A tünetek között állandó és fokozódó hányinger, hányás – különösképpen a zsíros ételekre való rossz  reagálás -, erős szívdobogásérzet, depresszió, izom és ízületi fájdalmak, szorongásos rohamok, állandó fáradtságérzet, fejfájások, memóriavesztés, IBS (irritábilis bél szindróma) stb. szerepeltek.

Testében a mérgezések miatt a kémiai egyensúly teljesen felborult

Lesoványodott, erős fizikai és lelki leépülés következett. Harminc évesen leszázalékolták, de nem adta fel. Állandó keresgélés után egy új zélandi organikus termékeket árusító egészségboltban végre rátalált a gyógyírra, az organikus búzafűlére. Miután napi szinten kezdte fogyasztani, nagyon hamar megtapasztalta a búzafűlé csodáját. Az első napon ugyan ismét ágynak esett a kellemetlen tünetek miatt, de a csoda már 3-5 nap után kézzel foghatóvá vált. Újra tudott enni, fizikai erejét visszanyerte (a szokásos napi 15 perces sétáját jó erőnlétben tudta megtenni), energikusabb lett, mint valaha!  Testében a tápanyagok felborult egyensúlya visszaállt, lelkileg is megerősödött. Azóta hálás a búzafűlének, és hirdeti sorstársainak, hogy van remény, ne adják fel!!! Ezért is küldte el történetét az Intézetnek, melyért köszönet illeti.

 

 

Olvasd el ez a cikket is: Búzafű klorofillja a rák elleni küzdelemben

Olvasd el ezt a cikket is:  Végstádiumú rákos betegek – búzafűlé orvosi tanulmány

Mindig van KIÉRT, és MIÉRT!

Olvasd el gyógyulásról szóló sikertörténeteket:

Ugye te sem akarsz kimaradni?

történetek-gyógyulásról
Te mindent megteszel a gyógyulásért?

A statisztikák szerint a rák 15-20 százalékáért felelősek a gének. Ha te is a 80-85 százalékba tartozol, akinél nem örökletes a daganat, akkor nagy valószínűséggel az életmódod miatt alakult ki. Itt az ideje változtatnod, mert a daganatos sejtek nem az űrből érkeztek, hanem ezek a te sejtjeid.

Az egészségnek 3 alappillére van: Étkezés, Életmód, Környezet

Itt az ideje, hogy a kezedbe vedd a sorsodat.

Tegyél a jövődért és a egészségedért MOST!

INGYENES 27 RÉSZES VIDEÓ SOROZAT+ 3 DB AJÁNDÉK E-BOOK

BENNE 8 ÉVNYI KUTATÁSI ANYAG ÖSSZEFOGLALVA A RÁKRÓL ÉS A GYÓGYULÁSRÓL

TELJESEN AZ ALAPOKTÓL, MERT NEM VAGY ÁLDOZAT, SEGÍTHETED A GYÓGYULÁSODAT!

Ajándék e-book

Ha valóban meg akarsz gyógyulni, akkor ezeket mindenképpen tudnod kell!

Email címed*
Hogyan szólíthatak*

Kérdésed van?

Írd meg nekem bátran!

Az email-es válaszadási idő: 3 munkanapon belül.

Krizsán Tamás

Szia, Krizsán Tamás vagyok...

2007-ben egy családi tragédia miatt kezdtem el foglalkozni a daganatos betegségekkel, azon belül is az alternatív gyógymódokkal.

Nincs is annál rosszabb, amikor egy közeli szeretted beteg, és nem tud rajta segíteni az orvostudomány.

A statisztikák szerint ma Magyarországon, minden 4-ik ember daganatos betegségben hal meg. Ez nem normális állapot szerintem.

Ha te vagy bármelyik hozzátartozod beteg, az nem egyenlő a halálos ítélettel, hiszen az orvostudomány ezeknek a nagy részét már tünetmentessé tudja tenni. 

Ezen a honlapon összeszedtem neked, az évek során összegyűjtött információkat

 

Krizsán Tamás

Krizsán Tamás